játszódjatok, a kertben hever a lábatok elõtt minden, ami lehet, hogy kell, minden, ami kell lábatok elõtt hever, minden jó lesz, minden jó, ez az én kertem és boldog lesz benne minden földlakó!
Ma reggel épp amikor annál a háznál jártam, ahol egyszer Domján Edit lakott, beértem egy egyáltalán nem vonzó férfit sietős lépteimmel és megcsapott az illata, nem "megcsapás" a jó szó, mert az pejoratív, hanem inkább megérintett, hát képzeljétek el, hogy annyira finom volt, hogy előadtam a jól ismert reklámban szereplő egésztesttelutánaszagolok figurát. Konkrétan bedőltem derékból.
De milyen termék volt az ott a reklámban? Barbon?
A Dave Brubeck koncert az, amire viszont nem fogok elmenni. Sajnos. Két okból.
1. Túl drága (oldalsóhátsó jegy 6900 Ft).
2. A második az a saját magam szivatása kategóriába tartozik viszonylag, mert így nagyságrendekkel csökkentem az esélyeimet: úgy akarok legközelebb koncertre menni, hogy valaki meglep a jeggyel, örülök, örül, örülünk egymásnak és az alkalomnak, és megnézzük és élvezzük.
Tudom, ezt nem lehet rendelésre.
De ha lehetne, azonnal megnyomnám a gombot.
Történik-e valami jó? Hát nem.
Például tegnap éjjel azt álmodtam, hogy A megcsalt (már ha megcsalásnak számít bármi is a mi kapcsolatunkban és kapcsolat-e ez) egy híres magyar internetes szerzői jogásszal. Jogásznővel.
Kis jóságok vannak csak.
Például kitaláltam és félig már kiviteleztem is E születésnapi ajándékát, amire nagyon büszke vagyok.
Ma reggel úgy ébredtem/tünk, mintha egész éjjel vertek volna (minket) az ávósok.
Annyira megviselnek az együttlétek és annyira fájnak, és mégsem tudok szabadulni tőle. Mégis visszahúz valami. Mégis odahúzom magamhoz.
Ma Erik Truffaz az A38 hajón, remélem nagyon jó lesz, mert három napja hánykolódok az ágyban és az ágyon kívül is. (Vajon milyen lehet a drum'n'bass-es humor, ami állítólag Truffaz sajátja?:)
Elmúlásérzésem van, ami most konkrétan azt jelenti, hogy érzem minden sejtem, és látom, ahogy a halálom után elrohadok. A is azt mondja, amit én gondolok, hogy a haldoklást úgy lehet valahogy elviselni, ha vannak körülötted, akik szeretnek. És hogy ezen kell dolgozni. Nekem igen kevés esélyem van arra, hogy legyenek ilyen emberek, ha most képzelem el, hogy hogy lesz. Még vannak, de addigra nem lesznek. Úgyhogy valójában most lenne érdemes meghalni.
Valamelyik este az Eklektikában ücsörögtünk Zs-vel, és végre, most először kicsit közelebb éreztem magamhoz. Azon nem akarok gondolkozni, hogy ő mit szűrt le, egyrészt, mert nem akarom most azt megtudni, hogy ő pont az ellenkezőjét érezte (ez gyávaság vajon?) másrészt, mert nekem fontos, hogy őt hogy láttam. Jó volt így halkan ülni, és érezni, ahogy valaki, akit nárcisztikus majomnak gondoltál, lassan, kicsit, elkezd jó és közeli embernek tűnni.
Nem tudok otthon aludni. Másodszor történik meg, hogy a saját ágyamban, amiben 30 évig feküdtem, az anyukámnál, aki mindentől megvéd, azonnal rettenetes halálfélelmem lesz, ahogy lekapcsolom a villanyt.
Pedig jó ötletnek tűnt visszamenni a szülői házba...
Levágtam A haját, egy konkrét Berger lett belőle, ahogy menetel fel a repülőre.
Virágkilállítás 1-2: Tavaly is volt, most is van, holnapig lesz is. Orchideák minden mennyiségben.
Őrségi virágok - Kézdi Anna kiállítása a Mai Manó Házban.
Alagút. Tegnap többen elmesélték nekem nagyon készségesen, hogy az Alagútban az alagútőr lánya lakik és szerepelt bizony a Fókuszban is. Köszönöm, Celebesz nevében is.
Virág related aktualitás. Az Ardisiámnak legalább 15 levele esett le ma reggelre. Túlöntözés esete forog fent, azt hiszem, pont erről a jelenségről (is) beszéltünk a liverpool maniac csávóval tegnap. És tessék.
És még kicsit a koncertről. Volt egy terhes énekes csaj, gigantikus hassal. Mindenórás. (A szerint bármelyik órás.) Élvezet volt nézni, ahogy élvezte a zenét, ült ott terpesztett lábbal, hátradőlve, mint aki mindjárt megszül. Na de méginkábbis: milyen baromi jó lehetett a gyerkőcnek hallani ezt a klassz zenebonát onnan bentről, a magzatvízben lebegve.
Megkaptam az ajándékot Basszuskától és a felét ma ébredés után meg is hallgattuk, és teccik, és egyáltalán, remekül éreztem magam tegnap este. A tegnap este végén. ÉreztÜK magUNKAT.
Na. Mégegyszer nekifutok.
Zeneakadémia, Steve Reich, igazi celebriti kavalkád közepette, presszerpicik és kocsiszoltánok sasszéztak amerre láttál, az első félidőben bakik sorozatát véltük felfedezni, Reich elrontotta a ritmust????, aztán nem szóltak a billentyűsök (milyen szar érzés lehet úgy végignyomni egy koncertet, hogy nem hallanak belőlem semmit...) talán jobb lett volna, ha a mester nem vesz részt a produkcióban, de én ennek ellenére könnybelábadt szemmel ültem a Tehillimet végig. (B szerint ez a könnyezős sztori gusztustalan. Hát ez van.)
Aztán a szünetben összevesztünk A-val. De ezt egyáltalán nem akarom részletezni, mert akkor megint nagyon ideges leszek. Aztán tök egyedül éreztem magam emiatt a fight miatt, pedig jó lett volna együtt élvezni a zenét, mert a második félidő már igazán elsodrósan jó volt. (Music for 18 musicians.)
Aztán utána duzzogós menetelés a Szódáig, és onnantól kezdve már kicsit jobb volt.
És ma reggelre A-val is enyhült a megnemértés feeling, és még tejért is lement a közértbe, igaz, csak másodszorra sikerült hoznia:)
Többen kérdezték, hogy aki ezt a levelet írta nekem, a barátom-e.
Nem, Emese nem a barátom, hanem a Humáninfó Hírlevél maga:)
Asszem kínosan érezném magam ha a barátaim ilyen leveleket küldözgetnének nekem...
Ma este a Zeneakadémiára megyünk A-val, Steve Reich koncertre. Hogy alapozzak, tegnap óta a Reich remixed albumot hallgatom, V jóvoltából.
És siratom a zongorámat, amin játszani a legjobb dolog volt a világon, akkor is, amikor még csak a Bartók Mikrokozmosznál tartottam. Fuck.
Ezt a kedves levelet kaptam az imént. Szerintetek is gondolkozzak el sürgősen az életemen?
Tisztelt ...!
A legtöbben akkor gondolkozunk el igazán valamin, amikor az élet "jól tarkón csap" minket. Akkor változtatunk étrendünkön, amikor az orvos egy komoly betegséggel megijeszt minket, akkor kezdjük el érezni, hogy milyen fontos nekünk valaki, amikor fennáll a veszélye, hogy elveszítjük, az iskolában akkor kapjuk össze magunkat, amikor bukásra állunk, és sorolhatnám.
Vajon miért lehet mindez?
Mert szokásaink rabjai vagyunk, mert túlságosan kényelmesen éljük az életünket. Akkor kezdünk el változtatni a dolgainkon, akkor kezdünk el fejlődni, amikor nehéz idők járnak ránk. Amikor egy hatékony ember fenékre esik, azt kérdezi saját magától:
"Hogyan változtassak az eddigi szokásaimon? Hogyan tudnék fejlődni, jobb lenni annál, amilyen most vagyok?"
Míg a "vesztesek" azt kérdezik:
"Miért éppen én? Miért éppen velem történik mindez?" Ugye érzékelhető a különbség? Teljesen jogosan merül fel tehát a következő kérdés: Az élet valóban fájdalmas katasztrófák sorozata? Nem feltétlenül.
Az élet apró figyelmeztető jelek sorozatát küldi felénk, amelyeket ha nem veszünk figyelembe, akkor fejbe üt minket egy jó nagy husánggal.
A tanulság: A fejlődés akkor a legfájdalmasabb, ha ellenállunk neki!
Soha nem hallottam még Fellinit beszélni. Mert miért is hallottam volna.
Na de tegnap mégis.
Hi-he-tet-len.
Fellini kb. így beszél olaszul (nehéz utánozni magyarul, megértést és türelmet kérek): juj, micinájjak, mit isz cinájjak? Cinájok ed fímet, jó?
Ebben benne vannak a dialektális jellemzők, perszehogy. De akkor is.
Az egyetlen külföldi ember, akinek nem csalódtam a hangjában, az Marcello Mastroianni.
MERT HALLOTTÁTOK MÁR BELMONDOT VAGY ALAIN DELONT???
Viszont Fellini papa mondott valami fontosat tegnap este. (Illetve akkor, amikor a felvétel készült, 1993-ban, azaz 73 éves korában.) Szóval ugyanazt kérdezték tőle, mint Friderikusz pár hete Darvas Ivántól. Hogy gondol-e a halálra. Darvas Iván azt mondta, hogy nagy hüje lenne, ha nem gondolna. Hetvenen felül nincs más dolga az embernek.
Fellini viszont azt mondta, ő úgy tekint az életére, mint ami még csak most kezdődik, mintha a legjobb dolgok még előtte állnának, a legjobb filmek, és a legjobb napok. Így él ő, mondta, ebben a lieta irresponsabilitában, vagyis boldog felelőtlenségben.
Ez a boldog felelőtlenség az, amit szeretnék én is.
Igen, többek helyesen jelölték meg a meggyes rétest, mint megoldást, a forralt bort azonban csak keveseknek sikerült beazonosítani. Pedig itt a szezon.
Recept: 1 liter vörösbor,
8 dkg cukor,
1 rúd fahéj,
5 szegfűszeg,
2 szegfűbors,
fél citrom.
A bort és a többi hozzávalók felmelegíted, kb 3 percig forralod.
Ha kész, belekarikázod a citromot és már iható is.
Alternatíva: 7dl vörösbor
1csomag Kotányi forralt bor fűszerkeverék.
A többi ugyanaz.
Mit ábrázol a kép?:)
A legjobb ötlet volt tegnap szabadságra menni, és ma szintén kimaradni a munkából.
Libegő, Normafa, sült csirkemájak, Titanic, Sci-fi, Krusovice. Rántotta, vidám vasárnapi hangulat a Tilos segítségével, és még csak szombat van.
Ezt a virágautomata képet kaptam exlibritől. Hasonlóval találkoztam egyébként már a Westend parkolójánál is (na jó nem, mert ott úgy vannak kiállítva a csokrok, mintha sütik lennének egy forgó, hengeres látványhűtőszekrényben.)
Akárhogy is, ma kedveskedjetek virággal a másiknak. Nem ciki. Nem elcsépelt, ócska dolog. Hanem jó.
Őszinte vallomás. Eddig nem volt nálam statcenter, egy hete állítottam be, hogy megnézzem, azon a híres top tizes listán ott leszek-e, és kikkel. Nem igaz, hogy ez nem izgat senkit. Előbb utóbb ráérez, milyen is ez a bloglátogatottsági turdöfransz. És én is. Az értékeléshez szükséges 1 hét elteltével ott találtam magam a kilencedik helyen. Aztán tegnap, amikor maga a blog is csúcslátogatószámot ért el, (Max real views on Wed Oct 15 2003: 137 - by ipstat) meghalt a statcenter, és nem tudtam feljebb kúszni, és boldogtalan lettem legalább két órára.
Már elmúlt.
Tegnap éjjel Szofi velem álmodott. Évekkel később volt valamikor, mindketten idősebbek voltunk, legalább négy-öt évvel. Egy hosszú homokos parton sétált, nyári melegben. Nem volt jókedve. Aztán odaért egy fehérre mázolt egyszintes épülethez, színes tábla lógott rajta. Bejött, ott álltam fehér nyári ruhában és kőkemény abroszokat hajtogattam. Közeledett az ebédidő és nem is nagyon tudtam vele foglalkozni. Az enyém volt a vendéglő. Leült egy sarokba és nézett. Valahogy nagyon megnyugodott attól, ahogy ott sürögtem-forogtam. Néha rámosolyogtam, miközben egy csillogó üstből piros levest mertem az emberek tányérjába. Elég sok vendég volt, inkább öregek. És szürcsölték a levest, lassan, nem is beszéltek. Sütött a nap, és teljesen ellazultunk.
Első blogügyi átfogó kutatás.
"Az átlagos blogger egy tizenéves kiscsaj, aki havonta kétszer röviden lejegyzi élete történéseit és csupa kisbetűvel ír és csupa nagybetűvel nyomatékosít, szlenget használ és nem írja helyesen a szavakat és chat-szoftveréből szívesen másol be dialógusokat, amelyben szlenget használnak és nem írják helyesen a szavakat."
Ha nem is lottó ötöst, de nyertünk A-val!!!:)))
Basszusnak - nagy szeretettel küldött - helyes megfejtésünk a következő volt:
1. kep (rajzolt): Buta Barthez golt kap botlabu Heskey-tol. (Nem szeretjuk Heskey-t, jobban szerettuk a Robbie Fowlert.)
2. Harry Kewell es Riise a feher orias bemutatjak az uj Playstation jatekot amin a Liverpool is szerepel.
NYEREMENYT NEKI!!!
Kifizettem a lakbért.
Imádom, hogy mások annyira tele vannak energiával, érdekesek, viccesek, okosak és igazán jól fel lehet töltődni mellettük. (Nem.)
Titanic:
Először azokat a filmeket húztuk ki, amiket úgyis behoznak a mozikba, aztán azokat, amikről rosszat hallottunk, aztán azokat, amikre már nincsen jegy, majd azokat, amikre idő hiányában (nem elfelejteni: strukturálni az időt!!!) nem tudunk elmenni, aztán még a financiális korlátokat is mérlegeltük.
A végeredmény: Április kapitányai. (A hetvennégyes Szekfűk forradalmának igaz története.)
Nem hallottunk róla semmit, de most már értem miért. Egyszerűen nem értékelhető.
Ez persze nem igaz. Egy naív rendezőbaba megcsinálta a portugál Feltámadott a tengert, egy amolyan oktatófilmet, a Szegénylegények helyett.
Szerettem volna élvezni Stefano AccorsitMaia szerepében, de még annyira sem ment, mint a Tudatlan tündérekben. Szerettem volna jónak látni Maria de Medeirost, mint a Henry és June-ban, de szimplán csak idegesített.
Hát ez van.
(Sok sok kép a forradalomról, vígaszdíjként itt. Azt mondják, a legjobban fotózott forradalom ever.)
Hogyan strukturáljam az időt? Itt ülök a káosz közepén, én magam is meglehetősen kaotikus vagyok, ki se látok kaotikus önmagamból. Kezdek valami kicsit, de tökéletesen és pontosan érteni abból, amit A írt nekem nem olyan rég.
(Kérem, valaki távolítsa el azt a programozót a szobából, aki úgy szürcsöli a teáját, hogy mindjárt átnyúlok az asztal fölött és belenyomom a fejét. Így nem lehet strukturálni az időt. Így nem lehet ÉLNI!!!)
Ha egyedül alszotok (mert nincs veletek a szerelmetek vagy nincsen szerelmetek) kihagyjátok-ea másiknak a helyet az ágyon?
Kihagyja:
ikrek, aki zárójelben megjegyezte, hogy: "Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a másik oldalon az éjjeliszekrényen véletlenül ottfelejtett kávéscsésze, etc. eltávolítására való képtelenség is elmúlik egyszer, csak ki kell várni... azt a néhány hetet (neadjisten hónapot!!), amig újra megérkezik az illetõ"
szoja, aki kijelentette, hogy: "ezen nem gondolkoztam el, de ha visszaidézem, ami volt, akkor nagyrészt kihagytam..."
Zetor Leila, aki azt mondja még, hogy: "Olyankor majdnem legurulok a kétméterszeregynyolcvanról. Õ akkor is ugyanannyi helyet foglal el, ha nincs itt."
basszuskulcs, aki bizonytalan, ezt bizonyítja, hogy így fogalmazott: "asszem nem..." Később módosít: "Ja, hogy elviekben ki akarom-e hagyni??? Így már értem. Akkor másképp fogalmazok. A nagy francokat hagyom ki, végre kényelmesen alhatok...hi-hi-hi:)))"
eszpee, aki hozzátette: "hogy hagynám már ki, valamivel muszáj kompenzálnom magam... sovány vigasz, persze."
vilmos atya, aki azt mondja: "én nem hagyom ki a helyet, kizárólag praktikus megfontolásokból, ugyanis mindig mocorgok álmomban, és még kiesnék az ágyból, ha kihagynám a helyet, és épp nincs aki belém kapaszkodjon megakadályozandó az esést. :) (jó férfi módjára ugyanis én alszom kivül, "védveóvva" a nőt. :) az meg, hogy az õ helyére feküdjek direkt, valahogy olyan brazil szappannak tűnik. Egyszerûen lefekszem, és kész."
Lobo, aki kifejtette nekem, hogy: "elő se veszem az ágyneműjét, csak a sajátomat, azt jól behelyezem az ágy közepére és odafekszem. Aztán hajnalig olvasok, hogy elég fáradt legyek, hogy el tudjak aludni nélküle. Valamint kispárnám mellett a pizsamafelsőjét is magamhoz szorongatom, hogy az illata azért velem legyen."
Direkt a másik helyére fekszik:
adro, aki fontosnak tartotta megjegyezni, hogy: "azért fekszem a másik helyére, mert ott az ő illata. Meg az ő takarója, meg az ő párnája. Nem azért mert végre nincsen ott."
A deviáns:
Fószer, aki hozzáépít a keskeny ágyához egy nőnyit, ha kell. Vagy felakaszt egy mégnagyobb függőágyat, ha kell.
A problémás:
karlsruhe, aki azt mondja: "nem tudom kihagyni. egyembernyi ágyam van, amin ha úgy hozza a sors, ketten szorongunk. persze ez mostanában nem túl gyakori, úgyhogy kellett is gondolkodnom pár napot mire eldöntöttem, hogyan is csináltam ezt régen (amikor még aktuális volt a kettenszorongás). Viszont nemsokára költözöm (nefelejcsbe), ott lesz új ágy, nagy ágy lesz, és lehet majd variálni a hovafekvéssel. Már ha addigra lesz kinek a helyére feküdni, érted."
Az étkezési jegyeket húslevesbe forgatom. Igen, húslevest csinálok. Életemben először. 33 évesen. Lehet, hogy ciki, de egyben tökéletes érzés is. Nem is akármilyen leves lesz. Pulykanyak. A képen levesszöldség látható.
Így kell csinálni: Október elején homokos földbe ültetjük őket úgy, hogy a hagymák kétharmadig kerüljenek a cserépbe. Egy cserépbe több hagymát is tehetünk, a lényeg, hogy a hagymák és a cserép széle között egy ujjnyi távolságnál ne legyen több. Ezután öntözzünk alaposan, majd tegyük növényeinket 5-8 C körüli, sötét helyre. Egészen addig tartsuk őket sötétben és kicsit nyirkosan, amíg a bimbók meg nem jelennek. Ekkor kerüljenek a cserepek világos, még mindig hűvös helyre. Ez valószínűleg november végén, december elején lesz. Karácsonykor tulipán viríthat az asztalunkon!
1. S lakása mennyire jó, majdnem, mint az enyém (amiből NEM AKAROK kiköltözni, lehet, hogy önkényes lakásfoglalás lesz:) Nem beszélve a gyömbéres teáról.
2. A Cyranot szavaló sportszáras fiatalember hogy megvidámított tegnap. Jó pasi, szeressék.
3. Kibékültünk B-vel, vagy valami ilyesmi. Semmi sem tart örökké, negatívban sem.
4. Ötkor lelépek és elmegyünk végre a MEO-ba.
5. Kellene forszírozott tulipánokat ültetni, hogy legyen karácsonyra az asztalon. A Tulipánvilágban most már elképesztő különlegességeket lehet kapni, mint ez a mormota tulipán például, szerintem ha ültettek, remek karácsonyi ajándék tud lenni, majd mindjárt azt is elmesélem, hogy kell csinálni.
Tegnap két órán keresztül egyeztettük a Titanic műsort, hogy mit nézzünk meg, de csak addig jutottunk, hogy minden naphoz a kis füzetembe beleírtuk a filmeket, amik szóba jöhetnek. Most itt egy három oldalas lista előttem, szelektálni kellene, de ahhoz újra végig kellene nézni, hogy a filmcímek mit is takarnak, mert arra már nem emlékszem. Ráadásul a szelektáláshoz is ketten kellünk, hiszen ketten nézzük meg... a mit is?
Ez egy ördögi kör.
És közben elkezdődött maga a fesztivál.
Viszont egy jó kis röntgenvirágos képet küldött nekem egy kedves ismeretlen (ld. illusztrációnkat), hogy jól kezdődjön a napom, és így kicsit jobb is.
Igen nagyon erotikus. Még mindig csak toporgok, hogy végre eljussak a kiállítására.
Közben egy régi fiú, akinek az elveszettségemről és reményvesztettségemről értekeztem hosszan, a következő Peer Krisztián sort küldte nekem.
"...megtaláltatik, mint homokozó mélyén az óvó néni csikke."
Remélem megtalálom. Magamat. Azt a valamit. Azt a valakit. A szabadságot.
trkszfi felajánlotta, hogy leleplezi magát a partin. az ikrek meg arra sarkallnak, hogy valamilyen műsorszámmal is készüljek fel. Bíztató szavak az elveszett gyűrű okán, és egy jókedvcsináló idézet basszustól, így indul a reggel.
KAPUS (Cyranóhoz) Ön nem ebédel?
CYRANO Én?... Nem!
LE BRET (Cyranóhoz) És miért nem?
CYRANO (büszkén) Azért, mivel... (Látva, hogy a kapus messze van tőle, változott hangon) Nincs pénzem!
LE BRET (utánozza azt a gesztust, amivel Cyrano a zacskót a színpadra dobta) És az erszény? A sok ezüst?
CYRANO Apámtól kaptam ezt én Egész hónapra!...
LE BRET Hogyha jól megértem: Egy hónapig kell élned…
CYRANO Semmiből!
LE BRET Hogy is dobhattad a színpadra föl! Mily őrültség!
CYRANO De mily kézmozdulat...
Egyre weirdebb ötletek jutnak eszembe, hogy hogyan könnyíthetnék nagyon szomorú anyagi helyzetemen. Ma már megfordult a fejemben a jótékonysági parti is, amit saját megsegítésemre rendeznék.
Több mechanizmus is kidolgozás alatt van jelenleg.
1. Beugrós házibuli, a cashben fizetendő belépő fejében felfedem később meghatározandó számú, a blogban kezdőbetűvel jelölt személy kilétét, akikkel a vendégek személyesen is találkozhatnak és egy pohár pezsgővel koccinthatnak az egészségünkre.
2. Diszkréten elhelyezett malacpersely a kredencen, mintha ez nem is egy jótékonysági parti lenne.
3. Természetbeni juttatás ajándéklista alapján, melyet előzetesen az internetes világhálón teszek közzé. (WC papír, fogkrém, fülpiszkáló, só, kávé, óvszer, új virágföld a fikusznak, ilyesmi)
Nem tudom, ez így végülis inkább viccesen hangzik, mint szánalmasan, mert miért lenne az szentírás, hogy ha rendezek egy kellemes házi mulatságot, akkor arra csak chipset és sört lehet hozni. Ugyanakkor mindjárt elkezdek bőgni.
Aztán rögtön utána bejött az életembe a Sheltering Sky. Egy szemcsés, olasz nyelvű VHS-en. Abetonén rögzítettem a filmet egy kis faházikóban. Olyan a zenéje, mint amikor elkezd csöpögni a véred a csuklódból, fáj, de nem is annyira, hosszan, minden drasztikusság nélkül, csöndesen, közben tudsz mosolyogni simán. És a végén valahogy nem halsz meg, sőt, mintha a véreddel minden rossz is távozott volna belőled.
A, neked idézek, a lényeget. Port mondja Kitnek:
My only plan is, I have no plan.
(És olvasd el kérlek ezt is. Csak másfél oldal.)
Aztán még mindig abban az évben (1992) Firenze. 35 fok. Via Montebello. Kitárt ablakok, délutáni katlanhőség, mintha az Arno is megállt volna, nem folyik tovább, minden mozdulatlan. És egyszercsak elkezd bejönni a zene az ablakon. Mintha megtalált volna, mintha addig kőrözött volna, míg meg nem látott, ahogy ott ülök egyedül. Kilógok az ablakon, felülről jön. Futás a folyosóra, felülről jön. Két emelet rohanás, megállok vadidegenék ajtaja előtt. Egy arab fiú nyitja ki, nem tud olaszul nem tud angolul, én meg kínomban csak annyit motyogok felváltva, hogy musica, music. Music. Musica. Csak elvigyorogja magát. Hozza az agyonhallgatott kazettát és a kezembe nyomja szó nélkül.
Aztán P autójában látok meg Pesten egy másikat. (1998?) Egy citromsárga szőrpulcsiban ott a japán fickó. Nem sokkal később végrendeletet írok a desktopomra, azzal a záró megjegyzéssel, hogy rettenetesen félek, és ha bármi baj történik velem, P a felelős. De ez most mellékszál. Meg az is, hogy hogy a picsába veszi a bátorságot bárki, hogy őrültnek, zakkantnak tituláljon. Még ha sajtófőnök is. Faszomat. Mondaná a Portugálban Szirtes Ági, és most én is. Nem tud senki semmit. És nincs is joga. Fa-szo-mat. Azóta sem hallottam azokat a számokat. Azóta sem találkoztam P-vel.
Aztán persze van, amit később megveszek CD-n, letöltök mp3-ban, nyúzom őket, megtanulom őket zongorázni. Elfelejtek mindent. Megpróbálom ugyanazt a tűzt kicsiholni másokból, mint ami belőlem kiszikrázik, amikor hallgatom. Teljes becsődölés. (Ahogy B csődölt be a deriválás magyarázással, kb.)
De majd ti talán hallgattok Ryuichi Sakamotot, ki tudja.
Nem tolonganak a helyes (vagy akár helytelen) megfejtők, én előbb találtam ki, hogy mi az a bocor, mint bárki is válaszolt volna nekem arra a kérdésemre, hogy mi a szerelem.
sdd végül előállt egy rímbe rendezett, igen homályos tippel:
From the notes that I’ve made so far
Love seems something like wanting a scar
But I could be wrong, I’m just not sure you see,
I’ve never been in love before
Ráadásul 21 éve írták ezt a számot. Egy másik évezredben.
Mi lett a tangóval, és hogy a fenébe lóg rá a nagy piros X a szövegre? Ezek a kérdések merültek fel másokban az utóbbi napokban.
Bennünk pedig az, hogy mi a szerelem?
Lehet az, amikor A percekig áll összeölelkezve velem a szoba közepén ma reggel, mozdulatlanul, velem, aki már egy órás késésben vagyok, alvóingben, csapzottan, egy lila bugyival a kezemben, és úgy érzi, hogy teljesen beleszédül?
Vagy csak az egyensúlyérzékével van a baj?
Mert nekem a szerelem az rokonszó a szédüléssel.
A megoldást a postafiókomba kérem. Köszönöm.
kertblog
A 
Ma 
Soha nem hallottam még 
Tegnap két órán keresztül egyeztettük a 
Mi lett a tangóval, és hogy a fenébe 
