játszódjatok, a kertben hever a lábatok elõtt minden, ami lehet, hogy kell, minden, ami kell lábatok elõtt hever, minden jó lesz, minden jó, ez az én kertem és boldog lesz benne minden földlakó!
Ezt a kedves levelet kaptam az imént. Szerintetek is gondolkozzak el sürgősen az életemen?
Tisztelt ...!
A legtöbben akkor gondolkozunk el igazán valamin, amikor az élet "jól tarkón csap" minket. Akkor változtatunk étrendünkön, amikor az orvos egy komoly betegséggel megijeszt minket, akkor kezdjük el érezni, hogy milyen fontos nekünk valaki, amikor fennáll a veszélye, hogy elveszítjük, az iskolában akkor kapjuk össze magunkat, amikor bukásra állunk, és sorolhatnám.
Vajon miért lehet mindez?
Mert szokásaink rabjai vagyunk, mert túlságosan kényelmesen éljük az életünket. Akkor kezdünk el változtatni a dolgainkon, akkor kezdünk el fejlődni, amikor nehéz idők járnak ránk. Amikor egy hatékony ember fenékre esik, azt kérdezi saját magától:
"Hogyan változtassak az eddigi szokásaimon? Hogyan tudnék fejlődni, jobb lenni annál, amilyen most vagyok?"
Míg a "vesztesek" azt kérdezik:
"Miért éppen én? Miért éppen velem történik mindez?" Ugye érzékelhető a különbség? Teljesen jogosan merül fel tehát a következő kérdés: Az élet valóban fájdalmas katasztrófák sorozata? Nem feltétlenül.
Az élet apró figyelmeztető jelek sorozatát küldi felénk, amelyeket ha nem veszünk figyelembe, akkor fejbe üt minket egy jó nagy husánggal.
A tanulság: A fejlődés akkor a legfájdalmasabb, ha ellenállunk neki!