játszódjatok, a kertben hever a lábatok elõtt minden, ami lehet, hogy kell, minden, ami kell lábatok elõtt hever, minden jó lesz, minden jó, ez az én kertem és boldog lesz benne minden földlakó!
A Siráj viszont még tegnapelőtti élmény, igyekeztem, hogy szeressem, és sikerült is.
És félidőben jóleső az egyik szereplő ölelése, ahogy azt mondja nekem, annyira örülök, hogy itt vagy. Elhiszem neki.
A végén pedig Laura Delay vidám hangja, ahogy a fotölyben roskadó színészeknek odaszól: "Ezt még megbánjátok".
Ezt idemásolom még:
Azt kérdezed: mi az élet? Ez ugyanolyan, mint megkérdezni: mi a sárgarépa? A sárgarépa - az sárgarépa, a többi ismeretlen.
Csehov levele Olga Knyippernek, Jalta, 1904. április 20.
A legszebb és legfurcsább karácsonyom van.
Közben valaki ezeket kérdezi:
tedd fel a kerdest, hogy miert az a kedvenc fotod (onkeped) magadrol, amikor egy arra erdemtelen ferfit olelsz halalos szerelemmel? ki vagy te? es milyen vagy igazabol? es tetszel-e magadnak, ha csak bantod magad, allandoan? ha valaki massal tenned ezt, azt mondanam, gonosz vagy es kisstilu. de te magaddal teszed ezt. miert?
Most pedig leírom azt a szót, hogy csodálatos.
Megdolgoztam érte, mint a mesebeli törpék,
akik látástul-vakulásig melóznak egy jócskán
valóságos erdő alatt. Most pedig sétálni fogok
az udvaromon, amit én teremtettem. Apró
fényeket látni, mint a vurstli órisákerekén.
Az éjszakázók, az ellenfeleim magukba
préselik a fényeket és beleborzonganak az
ünnepélyes izgalomba. Elhadarom néhányszor
azt a szót, hogy csodálatos, de ez afféle edzés
csak, gyakorlás, itt a sóderes járdámon. Ez a járda
illik a fenyőkhöz, melyek szintén csodálatosak,
ahogy csodálatos a várakozás, az edzés a sóderes
talajon. A felkészülés kedvenc mondatomra.
Számos ember kérdezte meg tőlem (kedvencem a Joy magazin volt), hogy mi értelme van a blogírásnak. Általában nagy meggyőződéssel mondtam bullshiteket.
Most kérdezzen valaki.
Mert konkrét, kikezdhetetlenül jó válasszal szolgálhatok.
Chapter One. He was as tough and romantic as the city he loved. Beneath his black-rimmed glasses was the coiled sexual power of a jungle cat. I love this. New York was his town, and it always would be... Annyira jó volt újra látni...
És a postaládámon a donaldkacsás matricát is. És a 35 forintos csodaszarvasos bélyeget is.
Engem a város egyik, őt (nem linkelem be) a másik fele nézi komplett idiótának. Nem tudok nem mosolyogni, még az intenzív osztályon is mosolygok, pedig bipbípel nagyon az anyuval szemben fekvő nő körül minden gép, és öten állják/zsongják körül, nyilvánvalóan nagy a baj. De én csak mosolygok, odaadom a napilapokat, mosolygok, forgatom A gyűrűt az ujjamon, mosolygok, megbeszéljük az elmúlt fél napban történteket, mosolygok, így megy ez. Az én édesanyám pedig szemérmesen nem kérdez semmit. (Én szemérmetlenül elmondok mindent. Illetve. Mondok valamit, bár valójában eléggé elmondhatatlan az egész.)
"Majdnem itt nyílt ki a Szép Ernő: mosoly = tündérjárás az orcán"
"Tovább lapozva: az a kevés kis sercegés, amint a gyertyának repült a lepke és a szárnya megégett: az az élet."
Majd biztos én is írni fogok, úgy értem, a saját szavaimmal a saját naplómat, és nem csak mástól idézek, aki mástól idéz, de most ezek fontosak nekem.
És holnap reggel hazahozom anyut a kórházból.
Bátorság, szabadság, kíváncsiság, vonzalom.
Ezeket szeretném érezni, mint úgy tavaly szeptember 22-én.
És kicsit most érzem is.
(Az asztalomon meg egy tubus pirosarany és egy tubus fogkrém.)
Lehetne megalázó is.
Szembesülni azzal, hogy nem a jól rejtegetett, de általam még mindig remélt magamódjánszerelem hajtja A-t a szentisten parkba.
Csak a sajnálat és a vigasztalni akarás, ebben a szahar vészhelyzetben.
Én most mégis inkább azt érzem, hogy én használom őt, mint egy fájdalomcsillapítót, vagy mintha A lenne az én perszonalizált Xanaxom.
Ööö. Nem tudom melyik a jobb.
De nem ezen kéne rágódni.
Csak elfogadni a segítséget, megköszönni és felhasználni legjobb tudásom szerint.
Eddig én voltam a lánya, most ő a lányom. Furcsa ez a szerepcsere, de szinte elkerülhetetlen. Ma reggel, ahogy beadtam az intenzívre - csak ott van ágy, csak most, csak neki - mintha a gyerekemet tuszkoltam volna be az óvoda ajtaján, aztán átöltözés, benti ruha, papucs, a holmiját gondosan elcsomagoltam és hazahoztam, bent nem maradhat semmi, mondta a szigorú óvónéninővérke.
Hazáig hoztam az arckifejezést, amivel elindultam itthonról. Gondoltam most megnézem.
Riadt kisállat tekintet, de mégis elszánt fajta, olyan "én egy kis ürge vagyok, de nem hagyom, hogy kiöntsenek a lyukamból, betámasztok két lábbal, lássuk, ki az erősebb".
Az új ember a daily reads-ben pedig a következőket írja:
"Kádban. A félelemmel csak őszineséggel lehet szót érteni.
Mindig rettegtem a hétköznapoktól. Attól féltem, azok tesznek olyanná, mint a saját szüleim. A szerelem kudarcának fogtam fel, ha egy hétköznap hétköznap lett. Pedig. Kád. Csak rajtam múlott. A félelemtől, hogy mit kezdek egy hétfővel, keddel, szerdával. Szombatban jó vagyok.
Zsaklin ma bevitte a mamáját a kórházba."
Hát nem az alvás lesz a fő tevékenységi köröm mostanában. Pedig többeknek ígérgetem. De nem megy.
Lehet, hogy attól félek, hogy amíg alszom, összekuszálódnak a szálak, amiket ma még a kezemben tartok.
Találkoztam A-val.
Néztük egymást órákig összegabalyodva, olyan érzés volt, mintha erőinfúziót kapnék szemkontaktus és érintés útján.
Remélem ő is kapott valamit cserébe.
Holnap reggel 7-kor viszem anyut a kórházba.
Anyut szerdán műtik, pörgök, mint a motolla, ha megállnék, nagyon félnék, de nem állok meg, nem akarok félni. Katonás rendben intézek mindent, ez az egyetlen megoldás. És közben ismerkedek a sugár- és kemoterápia rejtelmeivel.
I wanted you. And I was looking for you.
But I couldn't find you.
I wanted you. And I was looking for you all day.
But I couldn't find you. I couldn't find you.
You're walking. And you don't always realize it,
but you're always falling.
With each step you fall forward slightly.
And then catch yourself from falling.
Over and over, you're falling.
And then catching yourself from falling.
And this is how you can be walking and falling
at the same time.
Invazív ductalis karcinóma. Egyáltalán nem hangzik jól, de mi meg kurva erősek vagyunk.
Egy ppt file-ba temetkezem, ne kelljen ezen most gondolkoznom. Kapóra jön az évvégi hajrá.
Minden jó lesz, minden jó, ahogy a blogmottóban...
Ennyi volt, pünkösdi királyság, eladtam a fényképezőgépet, mert kell a pénz. Nem lesznek ripszropsz dokumentált lakásbelsők, birsalmasajtok, rántották, leveszöldségek és virágok.
Maradnak az archív felvételek, mint ez is itt.
Fontos, mert idén nyárig összesen egyszer ültem vitorláson, és ez pont az.
Valamiért kroppoltam még korábban anyut a képről, ezt most fáj. Utolsó nyarunk volt együtt, apu fényképezett. (Hú micsoda melodráma, ismét. Ez most így fog menni egy darabig.)
Na. Holnap reggel megyünk az Onkológiai Intézetbe, hajrá, hajrá, doppingolom magam a jóra, karácsonykor remélem anyu már otthon olvasgat az új állólámpa alatt szép könyveket, és hallgatja a tangót zsákszámra.
Első hívás
Még nem ért be D doktornő
Második hívás
Vizit van
Harmadik hívás
Még mindig
Negyedik
Siker
Most várhatom, hogy visszahív, hogy megbeszélte a vizsgálatot F doktorral
Nehéz várni
(Mi vagyok én, Kő Sára, hogy így írok?)
Az elmúlt két napban képtelen voltam dolgozni, helyette nagy csapatban viháncoltam, mintha mi se történt volna, lődörögtem, mintha minden mindegy lenne, begubóztam, mintha megszűnt volna a világ, meg az élet, meg annak az összes értelme.
Próbálom belőni, hogy mit kell tenni, ha az van a lapra írva, hogy malignus elváltozás.
Próbálom kitalálni, hogy kell viselkednem.
Hogy kell elviselnem, hogy az anyut elveszthetem.
A-ra pedig csak olyan halványan emlékszem, és amikor igen, akkor teljesen jól viselhető melankólia érezhető csupán, pici indulattal fűszerezve.
Tegnap mozi után dr Vizivel és B-vel ültünk a Szódában, és jó érzés volt megtudni, hogy mindhárman szívesen lennénk fénydublőrök. Én mondjuk nem tudtam, hogy ilyen létezik, de megnyugtató, hogy tele van a világ olyan foglalatosságokkal, amikkel felcserélhetném a mostanit.
Nem vagyok megelégedve a Love Actually-val, bár volt szereplő, akivel maximálisan tudtam azonosulni (dundus, a titkárnő) és akit lúzer személyiségemnek megfelelően annak ellenére is bevállalnék, hogy messze alulteljesített és szerepe szerint egy szánalmas, gyáva, öregedő szemétládát játszott (Alan Rickman, aki 10 év múlva úgyis eljön értem, igaz, járókerettel - és én akkor angyali mosollyal bemutatom neki a középső ujjam).
Ma B-vel (aki Sas is) elmegyünk megtudni, mi igazából a szerelem. B az origo mozis nyereményjátékon nyerte a jegyeket, nem is akárhogyan. Idáig ő volt az egyetlen ember szerintem, aki tudta, hány szeretője volt Andie Macdowellnek Hugh Grant előtt a Négy esküvő és egy temetésben. Jó, nagyságrendileg én is, nyilván nem 4 meg 10, de B a helytelen helyes választ is kijavíttatta a kvíz szerkesztőivel, annyira pontos a tudása. Tehát nem, nem 32, hanem 31. Full text here, vétek kihagyni.
Tegnap mc (1 tonna riszpekt) és szofi járt - sőt, egy idő után aludt is - nálam, és azon kívül, hogy klassz volt, és végül loop is befutott, kaptam egy karácsonyi kaktuszt, és legalább három mondatot fel akartam írni, és nem, és most nem emlékszem.
Na jó, az egyikre: ők akartak repülni, zuhanjanak le! Girls, mi volt még?
Olvasgatom a gardéniával való bánásmódról szóló szakirodalmat, hétvégén megint kaptam egyet, most F+E-től. Eddig még mindig kivégeztem őket.
Közben meg azt kérdezgetem, hogy hogy lehet, hogy A egy hete még ezt a dalszöveget küldte nekem.
hozzád repít a szônyegem
nem akartam de a nyakadba esem
majdnem összetörtem finom kontúrjaid
és foszforeszkálni kezd a lelkem
mert kigyúlnak kigyúlnak fényeid
Hát mi ez???
Én akkor azt hittem, hogy ez azt jelenti, hogy... szóval, hogy alapjában véve valami jót jelent. Hogy leszünk mi még együtt, mert egymás nélkül úgyse tudunk.
Hát nem félreértelmeztem?
Támad a gyomorfekély ismét. Árukapcsolás van, pasi rúg, fekély jön. Nem lehet kikerülni.
Első körben előkerül a protonpumpa-gátló.
És szépen lassan berendezkedem az egyszemélyes életre.
Lehúzom a másik ágyneműt, aztán már nem húzom fel újra, kimosom a másik törölközőt, és már nem akasztom ki újra. Nevetségesen melodramatikus vagyok.
kertblog
Olvasgatom a gardéniával való bánásmódról szóló szakirodalmat, hétvégén megint kaptam egyet, most F+E-től. Eddig még mindig kivégeztem őket.
