játszódjatok, a kertben hever a lábatok elõtt minden, ami lehet, hogy kell, minden, ami kell lábatok elõtt hever, minden jó lesz, minden jó, ez az én kertem és boldog lesz benne minden földlakó!
Eddig én voltam a lánya, most ő a lányom. Furcsa ez a szerepcsere, de szinte elkerülhetetlen. Ma reggel, ahogy beadtam az intenzívre - csak ott van ágy, csak most, csak neki - mintha a gyerekemet tuszkoltam volna be az óvoda ajtaján, aztán átöltözés, benti ruha, papucs, a holmiját gondosan elcsomagoltam és hazahoztam, bent nem maradhat semmi, mondta a szigorú óvónéninővérke.
Hazáig hoztam az arckifejezést, amivel elindultam itthonról. Gondoltam most megnézem.
Riadt kisállat tekintet, de mégis elszánt fajta, olyan "én egy kis ürge vagyok, de nem hagyom, hogy kiöntsenek a lyukamból, betámasztok két lábbal, lássuk, ki az erősebb".
kertblog
