játszódjatok, a kertben hever a lábatok elõtt minden, ami lehet, hogy kell, minden, ami kell lábatok elõtt hever, minden jó lesz, minden jó, ez az én kertem és boldog lesz benne minden földlakó!
Engem a város egyik, őt (nem linkelem be) a másik fele nézi komplett idiótának. Nem tudok nem mosolyogni, még az intenzív osztályon is mosolygok, pedig bipbípel nagyon az anyuval szemben fekvő nő körül minden gép, és öten állják/zsongják körül, nyilvánvalóan nagy a baj. De én csak mosolygok, odaadom a napilapokat, mosolygok, forgatom A gyűrűt az ujjamon, mosolygok, megbeszéljük az elmúlt fél napban történteket, mosolygok, így megy ez. Az én édesanyám pedig szemérmesen nem kérdez semmit. (Én szemérmetlenül elmondok mindent. Illetve. Mondok valamit, bár valójában eléggé elmondhatatlan az egész.)
kertblog
