játszódjatok, a kertben hever a lábatok elõtt minden, ami lehet, hogy kell, minden, ami kell lábatok elõtt hever, minden jó lesz, minden jó, ez az én kertem és boldog lesz benne minden földlakó!
The moment when, after many years of hard work and a long voyage you stand in the centre of your room, house, half-acre, square mile, island, country, knowing at last how you got there, and say, I own this, is the same moment when the trees unloose their soft arms from around you, the birds take back their language, the cliffs fissure and collapse, the air moves back from you like a wave and you can't breathe. No, they whisper. You own nothing. You were a visitor, time after time climbing the hill, planting the flag, proclaiming. We never belonged to you. You never found us. It was always the other way round.
Ez volt itt az utolsó este a park felett. Három napja már művirágos erkélyt és troli áramszedőket látunk, ha kinézünk az ablakon, de klassz. Talán csak a kisgyerek sértődött meg a helyszínváltás miatt, napok óta csendes, nem bugyborékol a hasamban.
Csak archív felvétellel szolgálhatunk, a nagyon távoli múltból (február 20.:) Itt még csak 3,2 cm a seggitől a feje búbjáig. Ma reggel fél nyolcra 5,2 cm-re nőtt, és egy pókhasú sajtkukacra hasonlít leginkább, mozgását és testfelépítését tekintve. Nem tudni, mit csinálhat ott bent, de mintha képzelt hullahoppkarikázást ötvözne egy durva kickbox edzéssel.
Úgy tíz éve mellémszegődött egy pocakos, szakállas, erősen illuminált alak a Libellában. A lába közt egy hatalmas hátizsákot tartott, benne 6-8 vekni kenyér, 8-10 liternyi dobozos tej. Egész este egy távoli faluról mesélt, ahova éppen szándéka volt leutazni, miközben többször megkérte a kezemet. A részeg barátnők bíztattak, menjek, "ennek" legalább kellenék, nem úgy, mint álmaim egyébként szintén pocakos, züllött ábrázatú és alkoholista pacákjának. Határozott nemet mondtam. Később kiderült, ugyanottgyártatunk gyereket. Az ember nem kerülheti el a sorsát. Ha igent mondok neki, akkor is ugyanoda jutok....
Lassan, de biztosan készülődünk. A fikuszt, ami mindig kiborul a cserépből, már csak akkor ültetjük át, ha ott vagyunk. Itt már többet nem pucolunk ablakot. Ott nem lesz helye a grillezőnek, sőt, a kerti asztalnak sem, így gazdát keresnek. A Room Arrangerben tologatom az itteni bútorainkat és az ottani falakat. Azért az jó, hogy az itt és az ott 70 méterre van egymástól. (A Térképcentrum meg pontatlan.)
A szervezetem úgy döntött, hogy majd inkább jövő csütörtökön altassanak el. Egyrészt félek, másrészt siettetném. Azt mondták, nincs olyan sok időm, úgyhogy szerintem akkor ne vacakoljunk.
Nemrég megérkezett az office-ba gyakorolni munkatársam bilboa partnere. Megunták, most inkább lindy hopoznak. (A lindy hop nekem jobban bejön. A munkahelyem is:)
Le kéne szokni arról, hogy ha megdőlt az A terv, és előttem a B terv megvalósítása, akkor már a C tervet készítem elő. Egyszerre egy lépés elég. Jövő csütörtökön életemben először elaltatnak, jó hipochonderként el sem tudom képzelni, hogy utána felébredek.
Lelki szemeimmel már osztom is szét a virágainkat a két erkély között. A keletire kerül a leander, a bougainvillea és a fűszernövények. A nyugatira a lonc.
A teraszon leginkább rizst lehetne termelni, bokáig ér a víz az eső miatt. Ma hajnalban 14 vödörnyi vizet szedtem össze - müzlistálkával. De legalább még van teraszunk, amin összegyűlhet a víz. Nincs kedvem elköltözni.
Noszvajon 26-án kiderül, valóban általánosan fosat-e a szilva vagy csak akkor, hogyha langyos vizet iszik mellé az ember. Reggel tíztől kavarják majd az üstökben a szilvalekvárt és sütik a kemencében a szilvás buktát a helyi illetékesek.
Még csupasz a terasz, majd a vásáron bevásárolok. Eddig a borostyán tetveit nyírtam ki, megmetszettem a leandert és a muskátlikat is visszavágtam. A lonc is nekiindult. Talán idén már lesz virágja.
Úgy tűnik, megtaláltam az utódomat a munkahelyemen. Hirtelen jött az ötlet, de tökéletesen meg vagyok elégedve magammal, hogy ő jutott eszembe, és hogy elvállalta, hogy átveszi tőlem a stafétabotot. Így nyugodtan megyek el...
És az új munka mellett talán arra is lesz időm, (meg késztetésem) hogy írjam a blogot. Na és hogy az ilyen meghívásoknak eleget tegyek.
Kedves Barátom, Kollégám, Partnerem, Szeretnélek emlékeztetni, hogy a múlt héten meghívtalak „Wolly, a dínófenyő” budapesti érkezésére. Wolly becsületes neve Wollemi Pine, a fajta kora több mint 200 millió éves (!) és egy példányát holnap átadják a budapesti Füvészkertnek. Az átadás pedig a NÖVÉNYEK c. könyv bemutatója alkalmából lesz: ez a színes album tartalmazza a Föld majdnem összes növényfajtáját, s különösen a veszélyeztetett növényeket, amelyeknek listája eddig nem volt magyarul hozzáférhető.
Már csak 20 nap a felmondási időmből, és valami teljesen másba kezdek. Némi értetlenséget szült főnökeimben a döntésem, végülis mi lehet az, ami felvillanyoz engem a fogyatékos felnőttoktatásban, vagy akár az alternatív energiaforrásokban, amikor érdekelhetne Fletó és Viki is. Biztos öregszem...
Levágtam a kakassarkantyú hosszabb ágait. Kis bosszú, amiért nem űzte a szúnyogokat nyáron. Nem zuhant össze az amputálástól, sőt. Virágzik. Halló. November közepe van.
Lassan office bloggá válik a kertészeti napló... Ma megnyugtatott az egyik főnököm, hogy vannak kollégák, akik kést döfnének a hátamba, mert szerintük miattam nincs pénz fizetésemelésre. Klassz.
Legfőbb főnök: Nem értek ahhoz, amihez maga anyanyelvi szinten, nem is akarok úgy tenni, mintha értenék. Azt akarom, hogy tudja. Szabad kezet kap mindenben. Azt csinál, amit akar. Zsaklin: ...
Kisebb főnök: Cicanyúl, hozzáírsz még pár karaktert? Zsaklin: ...
Asszem ez nem a frappáns válaszok napja volt. De jó nap volt.
A könyv, amit T ajánlott azzal indul, hogy szerintem mi tetszik a külsőmben a „társamnak”. Megkérdezem: „Az, hogy olyan laza szerkezetű a tested. Meg asszem az arcberendezésed. De ha mérges vagy, akkor nem. Akkor megátalkodott az arcod.” Soooo romantic. Jöhet a következő kérdés.
Jó, képet pakolászni végülis nem olyan nehéz. Úgyhogy nesze mégegy. Az írek még a vécépapírra is nemzeti fuksziamintát nyomnak. Az út mentén méteres bokrokon nő az, amit itthon sokezerért kiscserepes változatban kapni. A rododendronról nem is beszélek. (Tényleg nem.)
Írni még mindig nincs mit, de a kedvenc kollégám kedvéért, aki még a pisztáciás-körtés spenótsalátát is szereti, és aki egyes felmérések szerint egy Basa típusú pasi, legalább egy pár képet iderakok. Ír sírdísz gyűjteményem ékes darabjait.
Az összes telefonos segítségemet imádom, bocs, hogy csalódást okoztam. Légzőszervek felülről lefelé. Nem tudtam elég gyorsan. Blumi készült a legviccesebben a szerepre: blumi (19:22) : ki volt nyitva a maxthonban google, google site:hu, google advanced (elore beirt idezojelekkel!), amazon books, amazon cdnow, imdb, port.hu. eszpeevel megbeszeltuk h ha csorog a telefon eloszor lehalkoitjuk a zenet, aztan elohozzuk az ablakot es amikor minden rendben csak akkor veszem fel. mindegyik ablakban be volt allitva, h a kurzor abban a mezoben legyen a formon, ahova a keresokifejezest kell irni. aztan megbeszeltunk ilyen amerikai focis jeleket h ha mit mutatok, mi a taktika. pl ha a kezemmel tetot, akkor o keresi angolul, en magyarul. meg pl ha mindket kezemmel v betut, akkor o keresi az elso ket variaciot, en a masodikat.
Kitöröltem a vezérigazgatóval készült interjút ebből a szarból. A délutánt kikapcsolt telefonok bombázásával, emailek küldözgetésével töltöttem. Semmi. Nem könnyű kontaktusba kerülni T-mannel, aki így üdvözölt még az interjú előtt: „O. Nem vártalak.” Később levélben fogadkoztam. Akár a reggeli sziget köre közben is futok utána, ha van olyan neki. A személyi titkára döbbenettel vegyes kíváncsisággal fogta el a levelet és visszahívott. Sokat nem ígért. Aztán este jött egy email: „Nagy mázlid, hogy velem is megesett...” Zsaklin Luzőr kapott még egy lehetőséget.
Álmomban - alvás közben - akkorát csaptam a lábfejemmel a parkettára, mintha 100 méteres gyorsúszásban vergődnék az első és a második hely között, és az utolsó tempó következne. Leszakadt a körmöm, és még csak azt sem tudom, nyertem-e. A hétvégén csak kétszer sírtam, de ez egyre romlik. 1. Amikor Zsákos Bilbó mesélt a kis gyerekhobbitoknak a tévében 2. Amikor megláttam a zöld-fehér csíkos fenéktörlő reklámját, amibe már hidratáló krémet is építettek
Azt ajánlják, ha nem bírjuk ki, hogy a munkahelyünkről írjunk, ezt mindenképpen teljes inkognitóban tegyük. Nekem ez itt már nem fog menni. Viszont muszáj elmondanom: aki mégegyszer a főnökeim közül úgy instruálja az újságírókat, hogy "könnyű tollal" írja meg a cikkét, az ellen súlyos retorziókat fogok alkalmazni.
kertblog
És az új munka mellett talán arra is lesz időm, (meg késztetésem) hogy írjam a blogot. Na és hogy az ilyen meghívásoknak eleget tegyek.
Jó, képet pakolászni végülis nem olyan nehéz. Úgyhogy nesze mégegy. Az írek még a vécépapírra is nemzeti fuksziamintát nyomnak. Az út mentén méteres bokrokon nő az, amit itthon sokezerért kiscserepes változatban kapni.
