játszódjatok, a kertben hever a lábatok elõtt minden, ami lehet, hogy kell, minden, ami kell lábatok elõtt hever, minden jó lesz, minden jó, ez az én kertem és boldog lesz benne minden földlakó!
Évek óta nem beszáltünk egymással, most, ahogy a blogban megemlítettem, mintha megérezte volna, írt.
"Get this: I've been thinking about you for a while. Trying to get in touch with you, I googled you some months back with no luck. But just today, on a whim, I did it again and I found you". Aztán kicsit lejjebb:
"I have a kid now, a little 10-month-old boy named Jason. He's the cutest little thing, with the bluest of eyes, just like his daddy. I love him so much." Kicsit összeszorul a... szóval valami összeszorul.
Ez az a pasi, akinek a fényképe 1998 óta bekeretezve állt a lakásban, legközpontibb helyeken. Ő háttal, csak egy hát, bárki lehetne. Én csukott szemmel, ahogy átölelem. Rettenet áhitat. Igazi szeretés. Hiperodaadás. Erről akartam leszoktatni magamat. Amikor a képre néztem, figyelmeztetett, mit ne tegyek többet.
Hát január óta már nincs ott a piros szekrényemen. Nincs rá szükségem.
kertblog
