játszódjatok, a kertben hever a lábatok elõtt minden, ami lehet, hogy kell, minden, ami kell lábatok elõtt hever, minden jó lesz, minden jó, ez az én kertem és boldog lesz benne minden földlakó!
Ódzkodtam attól, hogy megvegyem Enrico második magyarul megjelent regényét. M. Gizella miatt, aki pár éve magyarra ültette a Frusciantét.
Enrico ugyanis nekem az egész kilencvenes évek, amit 2002-ben az Astoria egyik szobájában, egy kis barna kocka kétségbeesett keresésével koronázunk meg, ma is vigyorgok, amikor arra gondolok, hogy az író és én négykézláb pásztázzuk végig a barna mintás szőnyeget, (így nem tűnik fel az a fél fej differencia a csókolózás közben) nem találjuk, oké, akkor tudatmódosítunk másképp, hajnalban szuvenírként átnyújt egy ragtapaszt, amit a sarokra kell tenni, ha feltöri a cipő, (mert ki tudja, egyszer lehet hogy feltöri, eszméletlen találmány, ráolvad a lábadra, tud ez a Scholl - mondja) így válunk el, aztán még jön egy-két levél, nekem is írnom kéne, de nem teszem.
Nagy megkönnyebbülés, a Dicshimnusz jó magyarul is, A lepett meg vele karácsonyra, és most két poszt között fellélegezve olvasom.
M. Gizella pedig olyan kifejezéseket is használ, mint "totális faszfej".
kertblog
