játszódjatok, a kertben hever a lábatok elõtt minden, ami lehet, hogy kell, minden, ami kell lábatok elõtt hever, minden jó lesz, minden jó, ez az én kertem és boldog lesz benne minden földlakó!
S és "a meglepetésvendég" elvittek moziba, aztán meg vacsorázni, és ez még mindig a szülinap fesztivál része. Délután még úgy éreztem, hogy baj lesz, de nem lett baj. Jó volt a film, klassz volt a kacsa, és ők is végig szeretgettek. De még nincs lejátszva a dolog.
A helyzet az, hogy végtelen féltékenységgel tölt el, amikor S és "a meglepetésvendég", a barátaim, akik pár hónapja nem is ismerték egymást, elkezdenek többesszám első személyben beszélni nekem. ElviszÜNK moziba, MegetetÜNK valami jóval, kitalálTUK hogy... Hol lett belőlük egy összekovácsolt team, amíg nem figyeltem oda, itt én vagyok az összekötő kapocs, enyémek, a fenének magánakcióznak???
Tudom, hogy ez baromság, vagy egész pontosan gyerekes birtoklási vágy, vagy azt gondolom, hogy az eddigi, felém irányult figyelmük innentől kisebb lesz. Meg még húsz másik oka lehet.
Az, hogy lokalizáltam a problémámat, meg az is, hogy ki tudom mondani (egyelőre magamnak és S-nek), egy lépés előre.
Na de hogy lehet ebből kikeveredni, és jól?
(Mellékszál: ugye, hogy Javier Bardem mmmmmmmm, és nem hasonlít egy csöppet sem Falus Dánielre?)
kertblog
S és "a meglepetésvendég" elvittek 