játszódjatok, a kertben hever a lábatok elõtt minden, ami lehet, hogy kell, minden, ami kell lábatok elõtt hever, minden jó lesz, minden jó, ez az én kertem és boldog lesz benne minden földlakó!
Nem, nincsenek tekintettel arra, amit az előbb kértem szépen.
Itt ülök egyedül és csalódásszag terjeng az egész irodában.
Meg kétségbeesettség- és szomorúságszag és múlásszag.
Büdös. Mint a konyhám, amiben egy hete állnak a mosatlan tányérok. Jó kérdés, hogy azért hagytam-e őket ott, mert ennyire gusztustalan nő vagyok, vagy mert azt akarom, hogy megint egy héttel ezelőtt legyen, amikor A utoljára nálam járt.
Ez az utóbbi verzió nagyon romantikus lenne, bár értelmetlen is egyben.
Olyan majdnem, mint a halott szerelmed hamvait a konyhában tartani a só és a liszt között.
Azt hiszem, hogy mégiscsak egy gusztustalan nő vagyok.
kertblog
