játszódjatok, a kertben hever a lábatok elõtt minden, ami lehet, hogy kell, minden, ami kell lábatok elõtt hever, minden jó lesz, minden jó, ez az én kertem és boldog lesz benne minden földlakó!
Az embernek kell, hogy legyen egy barátja, aki csak annyit ír: Sarkadi Imre, Elveszett paradicsom, a Ruttkai Éva mondja.
És nekem van. Megnyugtató érzés.
Idézek és lefekszem aludni, pár percen belül itt az ősz.
Kedvesem, beszélhetsz akármit, ilyen zöldségeket is. Nem fog sikerülni kétségbeejtened.
Elég kettőnknek a te kétségbeesésed, sőt, még az is sok.
Elbúcsúzunk, s mikor magadra maradsz, meg fogod érezni, hogy én azért vagyok. S téged választottalak.
Ha a bibliai példáknál akarsz maradni, kedves, hát szolgálj értem hét évet.
Vagy kétszer hét évet, mint Jákob Ráchelért.
S ha nem, akkor tudni fogom, hogy csak pillanatnyi ötlet voltam az életedben, az utolsó lehetőség, amit még nem volt szabad kihagynod.
És ha így van, eredj és akaszd fel magad mindjárt a körtefára!
Akár végig is nézem!
Igen, igen! Ne haragudj kedves, de muszáj volt valami gorombát is mondani, valamit visszaadni abból, amivel te gyötörsz...
kertblog
